Roppant napocska

Leírom, nehogy elfelejtsem, bár ez talán kishitűség a részemről. Richtig zuhören - azaz, szó szerint fordítva -, helyesen odahallgatni. Nálunk ez sohasem létezett. A kommunikációs csatornában az információ átadásakor soha nem játszott szerepet, hogy akinek mondani szeretnék valamit, az kicsoda is pontosan, mit is szeretnék tulajdonképpen mondani, és a fogadót ez hogyan fogja érinteni. Én nem voltam őszinte anyámmal, mert korán megtanultam, hogy az számomra káros és veszélyes, visszaélt vele. Egyikőnk sem "hallgatott oda" igazán a másikhoz, mert nekem megvoltak már az előzetes rossz tapasztalataim az anyámmal történő őszinte kommunikációval kapcsolatban, neki pedig valószínűleg megvoltak a saját rossz tapasztalatai korábbról a saját anyjával, nagyanyjával kapcsolatban. Nem mesélt erről sohasem, csak annyit, hogy neki azt kellett csinálnia, amit megparancsoltak neki, tehát nekem is azt kell csinálnom, amit ő parancsol nekem. És itt újra felbukkan az örök kérdésem: Ha vele zsarnokoskodtak gyerekkorában, akkor miért másolta ő is tovább ezt a módszert a saját gyerekeivel kapcsolatban. Ha neki boldogtalan volt a gyerekkora, legyen nekünk is az? Ő meg volt arról győződve, hogy mindent értünk tesz, feláldozza magát az anyaság és a gyereknevelés oltárán. Hát, valami egészen más oltáron áldozta fel magát - talán a konok kétségbeesés reménytelenségén.