Roppant napocska

A tagadást sokféleképpen lehet megfogalmazni. Nem, nem lehet, nem éri meg, minek. Óriási tályog, tátongó űr. Fájdalmasan sérelmes. Ki volt, ki lehetett volna? Miért ezek a kérdések? Viszonyítási pont volt, mi más lett volna? Az alfa és omega. Egy korcs személyiség. Fáj, hogy nem ismertem. Fáj, hogy nem ismerhettem. MIÉRT FONTOS EZ? Tessék, a Caps Lock automatikusan bekapcsolódott. Fontos, mert egy sejtekből tevődtünk össze. Őrületes lélekvihar, amit kavart maga körül. Tragikusan végződött. Szenvedünk általa. Miért? Miért ez a kényszer, hogy nekünk kellett volna másképp cselekedni? Miért nekünk? Miért nem neki? Nem tudjuk már tőle megkérdezni. Borzalmas szerepet rótt ránk. Cipeljük mi is az ő terhét, élethossziglan. Kegyetlen volt. Magával szemben is. Bekapkodta a gyógyszereket, lesz, ami lesz. Hol hosszabb. hol rövidebb hatásszünetekkel. Gyűlölöm ezért. Semmit sem ismert el. Gyűlölöm, hogy csak azt látta, amit látni akart. A saját terhét porciózta ki ránk. Így neki könnyebb volt. Könnyebb? Aligha. Megfosztotta magát az élettől. Nem látott mást. Nem akart mást látni. Gyenge volt. De a gyengeségében is kegyetlen. Hogyan ölheti magát meg egy anya, két gyermek megszülése után? Ki volt számára ez a két gyerek? Miért hozta őket a világra? Ahogyan ő mondta, azért, hogy öregkorában ellássák őt. És ő ezt szó szerint így gondolta. Nem számított semmi más. A lényeg, hogy őt ellássák. Kegyetlenül félt, hogy a halálában egyedül marad. És mégis egyedül maradt. Egyedül vonaglott a gyógyszerek hatása alatt. Megbánhatta már akkor? Lehet. Túllőtt a célon. Megszűnt a fájdalma? Igen, a halálával számára megszűnt. Az egérutat választotta. De zsákutcára futott. Elszámította magát. Ez lenne a legfontosabb? Mindig valakit magam körül tudni, aki beállítja az optimális valamit? Csak a saját igazam a fontos? Én, én, én????? Neki ez volt a fontos. Gyűlölöm, hgy harapófogóként csipkedett belőlünk darabokat, amikor neki kellett. Ez éltette. Ez, amikor mások szenvedték ek az ő sérelmeit. A saját bűntudatát osztotta szét közöttünk. Egyedül hagyták, ő is egyedül hagyott minket. Szenvedjetek, ti is, mindannyian! Sírjatok, görnyedjetek, jajgassatok! Ez az én lábnyomom a világban. Métely. Örökre. Ha rám gondoltok, sírjatok szenvedjetek, Ez az utolsó üzenetem. Köszi, hogy a síron túl is ellátsz feladatokkal. Volt már belőle elég eddig is. Miattad még gyászolni sem lehet. Meghaltál? Igen, szenvedjetek. Nekem ez kb. 1-3 órán át tartott, de nektek sokkal hosszabb lesz,azt garantálom. Szörnyű, hogy mi siratjuk meg a haláltusádat. Kösz. nem akartam részt venni ebben. Igen, elképzeljük sokszor, milyenek lehettek az utolsó pillanatok. Szerintem nem így akartad, de már késő volt. Sajnálom. Sajnálom, hogy nen volt anyám, a szó klasszikus értelmében véve. Egy örök torzó maradtál a számomra. Nekem csak kb. 31 évemet tetted tönkre, apunak kb. 38-at. Tönkretettél egy férfit, az apámat. Tönkretettél engem, mint gyermeket. Tönkretetted magadat, mint élőlényt. Megölted magad. Mert féltél a vilégtól. Féltél az ismeretlentől. Ez nem ment fel téged viszont semmi alól. Elvégre 56 éves voltál. Testben, Lélekben kb. 6-7. Viszont mi nem tehettünk róla. Sajnálom, hogy ezt választottad.